Az évad első nagyszínházi premierje a tudomány és a művészet különleges találkozásával vette kezdetét. A bemutató előtt Cseke Péter, a teátrum igazgatója köszöntötte a vendégeket, köztük a Magyar Tudományos Akadémia vezetőit és küldöttségét. Mint fogalmazott, jeles nap ez a színház életében, hiszen a tudomány és a művészet összetartozásáról, az együtt gondolkodásról és a barátságról is szól. A Kodály – Hegyi éjszakák bemutatója egyben a Magyar Tudomány Éve a színházban rendezvénysorozat nyitóeseménye is volt.
„Köszönöm a bicentenáriumot ünneplő Magyar Tudományos Akadémia vezetésének az ötletet és az anyagi támogatást, hogy a mai napon a Kecskeméti Nemzeti Színházban egy új magyar drámát mutathatunk be, gazdagítva ezzel kultúránkat, a magyar tudósok világraszóló tehetségét és nimbuszát” – emelte ki Cseke Péter, aki Kodály egy ma is érvényes gondolatát adta útravalóul a közönségnek: „Kultúra annyi, mint tanulás. Színvonalon tartani nehéz, megszerezni nehéz, elveszteni könnyű.”
Ezt követően Kecskeméti Gábor, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára szólt a közönséghez. Kiemelte, hogy az Akadémia kétszázadik évfordulójának eseményei során még hangsúlyosabbá vált számukra: az intézmény nem csupán tudományos, hanem meghatározó magyar nemzeti kulturális intézmény is. „Ennek a küldetésnek a jegyében indult útjára a Magyar Tudomány Éve a színházban programsorozat, amelynek során hat színházban – öt vidéki és egy budapesti játszóhelyen – a magyar tudomány kiemelkedő alakjaihoz, a tudományhoz és annak felelősségéhez kapcsolódó előadások kerülnek színpadra.”
A kecskeméti nyitóesten éppen ezért különös jelentőséget kapott Kodály Zoltán alakja. Kecskeméti Gábor felidézte, hogy Kodály 1943-ban lett a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, majd 1946-ban az Akadémia elnökévé választották, és 1949-ig töltötte be ezt a tisztséget. A zeneszerző, zenetudós és népzenekutató tudományos öröksége ma is szorosan kapcsolódik az Akadémiához: az intézmény őrzi és gondozza hagyatékának jelentős részét, köztük a Kodály Zoltán hátrahagyott feljegyzéseit és jegyzeteit tartalmazó, közel nyolcszáz oldalas forráskiadványt is.
Köszöntője zárásaként Kodály szavait idézte az 1930-as évekből: „Mi a dolga a közönségnek? Ki látott már néma hegedűt. Mi szerzők, előadók vagyunk a húrok és a vonók. De hiába vagyunk a legfinomabb anyagból, hiába játszik rajtunk az isteni ihlet keze. A közönség a test. S ha kemény, tömör, nem fokozza, szépíti a hangot: egér, cincogás. Ha megvan a rezonancia, vihar harsogásig fokozódik a hang.”
Egy világhírű kecskeméti szülött – közelről
Kodály Zoltán neve Kecskeméten különleges jelentőséggel bír. A hírös város szülötteként emlékét intézmények, közterület és iskola is őrzi, a Kodály Intézetbe pedig a világ számos pontjáról érkeznek zenepedagógusok. A zeneszerző öröksége ma is meghatározó része a magyar kultúrának, személyét azonban gyakran egy róla kialakult, szinte szoborszerű kép takarja el. A Kodály – Hegyi éjszakák éppen ezt a képet bontja le, és azt keresi, milyen lehetett az ember a legendás név mögött.
A történet az ötvenes évek végén indul, amikor az idős Kodály Zoltán feleségét, Sándor Emmát ápolja. A visszavonultan élő zeneszerzőt eközben a minisztérium emberei rendszeresen felkeresik, és együttműködésre próbálják rávenni. Emma halálát követően Kodály még kiszolgáltatottabbá válik a hatalom kisajátító szándékának, miközben gyászába és emlékeibe menekül. Ebbe a letargikus időszakba érkezik egy új szerelem, amely azonban sem a nyilvánosságban élő Kodály-képhez, sem a kor szellemiségéhez nem illeszkedik.
Az előadás azt vizsgálja, mi történik akkor, amikor egy közismert alkotó magánemberként próbálja megélni saját érzéseit és döntéseit. Vajon szabaddá tesz-e az önazonosság, vagy éppen kiszolgáltatottá teszi azt, aki vállalja önmagát? A történetben a magánélet és a történelem, az alkotói szabadság és a hatalom elvárásai folyamatosan egymásnak feszülnek.
Két Kodály a színpadon
A rendezői koncepció egyik különlegessége, hogy két Kodály Zoltán jelenik meg a színpadon. Az idős Kodály szerepében Gálffi Lászlót, míg a fiatal zeneszerzőként Koltai-Nagy Balázst láthatjuk.
A két életkor párhuzamos jelenléte lehetőséget ad arra, hogy egyszerre lássuk a népdalgyűjtések időszakának fiatal alkotóját és az élete végén járó, veszteségeivel, emlékeivel és a rá nehezedő történelmi örökséggel küzdő művészt.
Kovács Lehel számára évek óta fontos gondolat volt, hogy Kecskeméten szülessen egy Kodály Zoltánról szóló előadás. Nem valamelyik ismert Kodály-mű újabb színpadi feldolgozását kereste, hanem magát az embert szerette volna közelebb hozni a nézőkhöz. Rendezői megközelítésében Kodály életében egyszerre van jelen a művészi szabadságért folytatott küzdelem, a veszteség, a szerelem, a magány és az önazonosság kérdése. Az előadás dramaturgja Gyulay Eszter volt.
A népzene és a néptánc is főszerepet kap
Az előadás zenei világa túlmutat a Kodály-művek egyszerű egymásutánján. Kiindulópontja a magyar népzene, az a zenei világ, amelyet Kodály egész életében kutatott, gyűjtött és továbbadott.
A népzene és a néptánc az előadás szerves részévé válik. Ehhez a rendezői elképzeléshez Szegvári Júlia munkája kapcsolódik szorosan, aki nemcsak a népzenei világ kialakításában vett részt, hanem a néptánc és a színpadi mozgás megteremtésében is. A darab zenei szövetét is együtt gondolták át a rendezővel. A zenei vezetői feladatokat Szegvári Júlia és Drucker Péter látják el, a koreográfiát Szegvári Júlia jegyzi, társkoreográfus Hasenfratz Mátyás, koreográfusasszisztens pedig Raj Martin.
Az előadás látványvilágának központi eleme a napraforgók sokasága. A különleges díszletelem erőteljes szimbólummá válik, miközben a zöld szín összekapcsolja a tantermek világát és Kodály természet iránti szeretetét. A produkció díszlet- és jelmeztervezője Molnár Anna.
A főbb szerepekben Gálffi László, Koltai-Nagy Balázs, Danyi Judit, Vajda Boróka, Hajdú Melinda, Szabó Dorottya, Garamvári Ádám, Szegvári Júlia, Hegedűs Zoltán, Sirkó László és Körtvélyessy Zsolt látható. A produkcióban közreműködik színházunk ének- és zenekara, akikhez több vendégművész is csatlakozott.
„Nem egér cincogás, hanem vihar harsogás volt”
A premier után az alkotókat Cseke Péter köszöntötte elsőként, kiemelve mindazokat, akik munkája nélkül nem jöhetett volna létre ez a különleges produkció. „Az előadás megszületéséhez kellett két olyan fiatalember, aki megírja a történetet, akik ráadásul néhány nappal ezelőtt Junior Prima Díjat kaptak. Kellett egy kiváló rendező, aki magára veszi ezt a hatalmas feladatot. Kellett hozzá Gálffi László, és a csillagok úgy álltak, hogy éppen nem forgatott és nem próbált ebben az időszakban, így elvállalta, hogy az idősebb Kodályt eljátssza. Szükség volt a kiváló színművészeinkre, az énekkarra, a zenekarra és a Kovács Lehelt körülvevő alkotócsapatra is. Gratulálok mindannyiótoknak!”
Gálffi László elárulta, számára különösen meghatározó élmény volt a próbafolyamat. „Tényleg egy nagyon különleges társulat a kecskeméti. Rendkívüli az emberi oldala is, beleértve ebbe mindenkit, a színművészektől az ügyelőig. Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek, és megtiszteltetés számomra, hogy veletek dolgozhatok” – fogalmazott a Kodály Zoltánt alakító színművész.
Kovács Lehel rendező számára több év gondolkodása és keresése ért révbe ezen az estén. Mint elmondta, körülbelül három éve érlelődött benne a gondolat, hogy Kodály városában színpadra kell vinni a világhírű zeneszerző és zenepedagógus életművét. „A Magyar Tudományos Akadémia lehetőséget biztosított arra, hogy úgy foglalkozzunk ezzel az anyaggal, hogy az méltó legyen Kodályhoz. Nagy szerencsémre az a színművész, akit el tudtam képzelni a címszerepben, sok-sok évvel ezelőtt szeretett volna már egy monodrámát készíteni Kodály levelezéseiből. Így elfogadta a felkérésünket Gálffi László, az egykori tanárom, akit mély tisztelettel és rajongással figyelek. Galambos Attilának, a színház korábbi irodalmi vezetőjének hálaráleltünk a Kovács ikrekre, arra a rendkívüli szerzőpárosra, akik felkészültek, pontosak, szellemesek, a népzenében elmélyültek és elképesztően megbízhatóak” – emelte ki, majd megköszönte valamennyi alkotótársának a munkáját.
Kecskeméti Gábor, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára a premier után Kodály korábban idézett gondolatára visszautalva fogalmazta meg benyomásait: „Elképesztő este volt. Ez nem egér cincogás, hanem vihar harsogás volt. Remélem, hogy Kodály Zoltán özvegye is hamarosan láthatja majd az előadást. Egy operáción van túl, ezért a bemutatón még nem lehetett jelen, de amint egészségi állapota engedi, szeretnék őt elhozni, hogy megnézhesse az előadást.” Kecskeméti Gábor méltatta azt a munkát is, amellyel Kodály Zoltánné a zeneszerző hagyatékát gondozza, és amelynek részeként az Akadémia egy közel nyolcszáz oldalas forráskiadványt is megjelentethetett.
Az ünnepi köszöntők sorát Bán János, Kecskemét alpolgármestere zárta. A város nevében mondott köszönetet az alkotóknak és a társulatnak azért, hogy a kecskemétiek számára Kodály Zoltán alakja most újra egészen közel került. „A kecskeméti emberek nevében hadd köszönjem meg a szerzőknek, a csodálatos társulat minden tagjának, Gálffi László művész úrnak, mindannyiuknak azt, hogy visszahozták, hazahozták a szívünkbe Kodály Zoltánt.”
A premier estéjén így nemcsak egy új előadás születését ünnepelte a színház, hanem egy különleges hazatérést is: Kodály Zoltán története, emléke és emberi alakja ismét ott volt Kecskemét színpadán, a városban, ahonnan világhódító útjára indult.
A 130. jubileumi évad első nagyszínházi premierjével egy olyan Kodályt szerettünk volna megmutatni, aki túlmutat az iskolai tankönyvek és ünnepi megemlékezések jól ismert alakján. Egy hús-vér embert, aki nemcsak komponált, tanított és népdalokat gyűjtött, hanem szeretett, gyászolt, döntött, küzdött, és minden körülmények között igyekezett megőrizni saját szabadságát.
A premiert egy kis ajándékkal tette még emlékezetesebbé a teátrum. Az alkotók virágait köszönjük a Floralandnak, a finom tortát pedig az Édes Pöttynek.
A Kodály – Hegyi éjszakák szeptember 25-től látható a nagyszínházban, a felnőtt 4+1-es bérlet első előadásaként, illetve az évad folyamán bérletszünetben is.
