-
Romantika, humor és fülbemászó dallamok: óriási sikert aratott a Lili bárónő
A teátrum idei évadának első nagyszínházi bemutatója Huszka Jenő és Martos Ferenc örökzöld operettje, a Lili bárónő volt. A darabot Béres Attila rendezésében láthatja a közönség. A magyar operettirodalom egyik legkedveltebb gyöngyszeme most új fénytörésben kel életre, sok romantikával, humorral, intrikával és olyan mindenki által jól ismert dallamokkal, mint a „Cigaretta-keringő” vagy a „Tündérkirálynő”. -
Egy bohém gróf szerepében áll színpadra Koltai-Nagy Balázs
A bohém, művészlelkű grófot, Illésházy Lászlót Koltai-Nagy Balázs alakítja a Lili bárónő című operettben. Mit jelent számára ez a műfaj? Milyen volt a közös munka a rendezővel, Béres Attilával? Többek között erről is beszélgettünk a színművésszel, aki elárulta azt is, hogy Vajda Boróka, aki Lili bárónőt alakítja a darabban, friss impulzust hozott a próbafolyamatba. -
„Meg kell tanulnom bátornak lenni” – Lili bárónő szerepével mutatkozik be Kecskeméten Vajda Boróka
Az idei évadban új művész csatlakozott a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház társulatához. Vajda Borókát a Lili bárónő címszerepében láthatja először a közönség. A fiatal színművész számára az idei évad nemcsak új színházat, hanem egy új élethelyzetet, új lehetőségeket és belső útkeresést is hozott. -
Telt ház Schupp Gabriella Báthory Erzsébetről szóló monodrámáján
Szeptember végén, a Ruszt József Stúdiószínházban volt látható A leltár című, Báthory Erzsébet életéről szóló monodráma Schupp Gabriella társulati tagunk előadásában. -
Tapsvihar köszöntötte Kapitány Iván Kölcsönlakás rendezését
Egy fergeteges brit vígjáték, Ray Cooney és John Chapman Kölcsönlakás című darabja volt az idei első premier a Kelemen László Kamaraszínházunkban, szeptember 26-án. -
Hanna - szabadesés több szólamban
1944. november 7-én sortűz végzett a 23 éves Szenes Hannával még a tárgyalása befejezése előtt a Margit körúti fogházban. Világszerte ismerik életútját és költészetét, saját hazájában, itthon mégis szinte ismeretlen. Az előadás ezen kíván változtatni.