
A kecskeméti közönség által jól ismert színművész, Adorjáni Bálint mellett Kacsó Hanga Borbála énekén és Márkos Albert csellójátékán keresztül élhettek át a nézők egy kultúrtörténeti utazást a Ruszt József Stúdiószínházban, októberben. A szőnyeg visszája című előadói est során betekintést nyerhettek a kereső lélek mélyére, végigjárva az utat a kételkedéstől a tagadáson keresztül a vélt vagy valós bizonyosságig. A három művész érzékeny, elmélyülésre hívó előadása a hit, a kétely, az emberi létezés és a szeretet örök kérdéseit járta körül a magyar és a világirodalom istenes versein, valamint archaikus népénekein keresztül. A közönség nagy szeretettel fogadta a produkciót, amely tartalmas, gondolatébresztő élményt kínált.
Adorjáni Bálinttal a jubileumi évadunkban is találkozhat a kecskeméti közönség: a Kalapkirálynő című ősbemutatónkban, amely Karády Katalin sorsát idézi meg, Jávor Pál színművészt fogja alakítani.













