„Árva csónak, árva sors,

hol jutsz boldog révhez?

Fortúnával vándorolsz,

Életed majd szép lesz.

Vénusz vár még ezután

kinccsel, fénnyel téged,

és Fortúna oldalán

többé bú nem érhet.

 

Boldog élet útja vár:

ifjú szívvel járom.

Messze száll el mind a bú:

békességgel várom.

Fortúnával maradok,

utam ő kísérje,

tőle nyerjek pihenést,

boldog sorsot végre.”

(Carmina Burana)

Az ember szükségét érzi, hogy létezőnek tekintsen egy magánál fensőbb, hatalmasabb lényt, mely létének értelmet ad, sorsát vezérli, tetteit megítéli. E szükségérzet szülhet hitet, mely reménnyel, céllal mozgatja a kereső embert, az Élet Vándorát. Fortuna szeszélyes istennő, aki néha úgy játszadozik az emberrel, mint egy tehetetlen tárggyal. Nemezis szintén az ókor szerencseistene, de az igazságtalanság elleni lázadás megszemélyesítője is, sőt az elkövetett bűnök pártatlan bírája és megbosszulója. 

Barta Dóra koreográfiája egyszerre isteni és emberi játék az elementáris erő és a transzcendens érzékiség szimbólumaival.  Az ellenállhatatlan életigenlés tánchimnusza, de mindvégig ott lüktet benne az a végzetes kettősség, hogy a fény mellett mindig ott az árnyék, az öröm mellett ott a bánat, az Élet mellett ott a Halál.