Változások a 115. évadban
TEÁTRUM Első bemutató: a Bánk bán mai magyar nyelvre átírt változata
Boldog új évadot! – így köszöntötte Cseke Péter direktor a kecskeméti Katona József Színház tagjait tegnap, a jubileumi, 115. évadot megnyitó társulati ülésen.
Rákász Judit
Új arcokkal és kedves, régi ismerősökkel is találkozhatnak a nézők a következő évadban a kecskeméti teátrumban. Ismét Kecskeméten játszik Ganxsta Zolee és Szemenyei János, az Amadeusban nagy sikert aratott, színészként és zeneszerzőként egyaránt elismert fiatal tehetség, továbbá Dunai Tamás, Márton András, Zavaros Eszter és – az évad nagyoperettjének címszerepét alakító – Sáfár Mónika. Idén is színpadra lép Cseke Péter, sőt Réczei Tamás, a színház művészeti vezetője is szerepet kapott az Átváltozások című darabban. Kecskemétre szerződött a Társulat tévés tehetségkutatóban megismert Fejes Szandra és Kristóf István, de mint az igazgató elmondta: pályakezdők is próbálgatják szárnyaikat a következő évadban. Kecskeméten tölti gyakorlati évét a Kaposvári Egyetem színész szakos osztályának három ígéretes növendéke: Decsi Edit, Keresztény Tamás és Porogi Ádám, valamint Téby Zita, aki szintén Kaposváron diplomázott.
A régen várt operett, A víg özvegy mellett lesz Agatha Christie-krimi, reneszánsz szerelmi történet, vígjáték, zenés darab, dráma és két gyerekelőadás: Békés Pál Kétbalkezes varázslója, valamint a Winnetou Ganxsta Zolee-val és Orth Péterrel a főszerepben, Szemenyei János zenéjével.
– A következő évad lesz a leginkább szakmai évadunk – emelte ki Cseke Péter.
– Visszajáró vendégeink, sőt szakmai szempontból társulatunk tagjai lettek elismert, nagyszerű rendezők mint Szász János, Rusznyák Gábor, Bagó Bertalan, Béres Attila, Szerednyey Béla. Nagy örömünkre idén sikerült megnyernünk a magyar rendezőtársadalom egyik legkiválóbbját, Mohácsi Jánost, aki Csiky Gergely: Buborékok című darabját rendezi.
Az előző évadban ismét rekordot döntött a kecskeméti teátrum nézőszáma, így a kecskeméti színház azon kevés teátrumok közé tartozik, amely nem leépít, hanem bővít: egy újabb bérletet indíthat az eddigiek mellett.
Az első bemutató Katona József Bánk bánja lesz, melyet szeptember 21-én, a magyar dráma napján láthat a közönség a Ruszt Stúdió Színházban, Bagó Bertalan rendezésében. Az előadás különlegessége, hogy Szabó Borbála író, dramaturg elkészítette a dráma mai magyar nyelvre átdolgozott szövegváltozatát, mely – miként Cseke Péter jellemezte – erős drámaisággal és sok humorral rendelkező mű lett. A próbák már az előző évad végén megkezdődtek, amit most intenzív próbaidőszak követ. Az előadást november 11-én, Katona József születésének 220. évfordulóján a Ruszt-stúdióból átviszik a nagyszínpadra.
Az első nagyszínházi bemutató az Egérfogó című krimi lesz Danyi Judittal, Ferencz Bálinttal, Csémy Balázzsal, Réti Erikával és Kiss Jenővel a főbb szerepekben. Az Egérfogót A víg özvegy követi Szerednyey Béla rendezésében Egyházi Géza és Sáfár Mónika főszereplésével, majd az Átváltozások című szerelmi történetet láthatja a közönség Rusznyák Gábor rendezésében. Akik látták a legendás Amadeust, valószínűleg nagy érdeklődéssel várják Heinrich von Kleist: Az eltört korsó című darabját, melyben ismét együtt lép színpadra Kőszegi Ákos és Szemenyei János.
A társulati ülésen szó esett a színház épületében esett kárról is. Mint arról a Petőfi Népe beszámolt, a nagy nyári esőzések idején beázott az épület, és az első emeleti páholyfolyosó bal oldalának mennyezete leszakadt.
Cseke Péter elmondta: megindult a szükséges engedélyeztetési eljárás, így a színháznyitás zavartalan lesz.