Már több mint háromszáz díszlet született Götz Béla asztalán
Götz Béla díszlettervező dolgozott az ország szinte valamennyi kőszínházában és szabadtéri teátrumában a Pinceszínháztól a Szegedi Szabadtériig, Debrecentől Sopronig. Díszletében játszott többek között Tolnay Klári és Mensáros László legendás párosa, de Bessenyei Ferenc és Sinkovits Imre is. Ebben az évadban két darabot, a Nem ér a nevemet és a Négyszögletű Kerek Erdőt is Götz Béla csodaszép díszleteivel láthatja a kecskeméti közönség.
A Jászai-díjas díszlettervező színpadképei mára bejárták szinte egész Európát. Pályája során mintegy háromszáz produkció létrehozásában vett részt. Mindig is színházi munkát képzelt el magának, de először rendező szeretett volna lenni.
– Az 1956-os tevékenységem miatt eltiltottak az ország valamennyi egyetemétől és főiskolájától. Érettségi után a Madách Színház fogadott be. A kezdeti statisztálás után ügyelő, segédrendező, majd szcenikus lettem. Az évek során fogalmazódott meg bennem, hogy nem is a rendezés az, amit én a legjobban tudnék csinálni a színházban, hanem a díszlettervezés. Így kerültem erre a pályára – tudtuk meg Götz Bélától.
– Már az első díszlettervezői munkája óriási sikert aratott. Gyurkovics Tibor Isten nem szerencsejátékos című kétszereplős darabjának díszletét tervezte meg l976-ban. Mi volt ennek a színpadképnek a különlegessége?
– A darab egy valós történetből indult ki. Egy piarista paptanár kirándulni vitt diákokat a Balatonra, azonban viharba keveredtek, és egyikük belefulladt a vízbe. A darab a bírósági tárgyalást meséli el. A bíró Bálint András volt, a vádlott papot pedig Mensáros László alakította. A díszlet megépítéséhez az országban elsőként egy új anyagot, tükörfóliás áttetsző plexifelületeket használtam, ami különleges játéklehetőségeket és díszletmozgatás nélküli helyszínváltozásokat, áttűnéseket tett lehetővé. Ez ma már nem újdonság, de akkor mindenkit meghökkentett.
– Hogyan készül egy-egy díszlet?
– A célom a darab történetétől függetlenül mindig az, hogy ne egy képet, hanem játékteret hozzak létre. Mindig abból indulok ki, hogyan lehet az adott teret kihasználni. Sosem szerettem nézőként sem az olyan díszletet, ami csak egy kép volt, ami csupán háttérként szolgált, és attól teljesen függetlenül játszódott a történet. Azt szeretem, hogyha a díszlet részese a játéknak. Bármilyen műfajú a darab, akár dráma, vígjáték vagy musical, mindig ezt próbálom elérni. A díszlettervezés közös munka a rendezővel. Van olyan partner, akinek erős látomása van az előadás vizuális képéről, de sokszor szabad kezet kap a tervező. Néhány rendezőt csak a díszlet látványrésze érdekel, mások pedig szeretik, ha minél több funkciója van a színtérnek. A munka folyamán aztán sok minden változik, a labda ide-oda gurul.
– Milyen díszletet szeret leginkább építeni? Nagy monumentális, vagy kisebb, meglepetésekkel teli színtereket?
– Hálás vagyok a sorsnak, hogy sokféle díszlet megvalósítására volt lehetőségem. Terveztem már díszletet a Pinceszínházba, aminél kisebb nem nagyon van Magyarországon, de dolgoztam a Sportarénában és a Szegedi Szabadtéri Színháznak is. A Királydombon az István a király előadása egy több száz méter szélességű „színpadon” játszódott 1983-ban.
– Az eddigi megtervezett háromszáz díszletből van-e kedvence?
– Sok munkám nagyon kedves számomra. Pályám kezdetéről a nemzeti színházbeli István a király, a várszínházi Csíksomlyói Passió különösen emlékezetes számomra, vagy a Macskák a Madáchban. Legújabb munkáim közül a győri Egri csillagok előadás a kedvencem.
– Változott-e a pályája kezdete óta a díszletek divatja?
– Igen, nagyon sokat változott az évek során. Akkor inkább a képeskönyvdíszlet volt a divat. Utána hosszú ideig egy olyan konstruktivista, csak vasszerkezetre épülő, modern díszletezés volt népszerű, ami egy idő után nekem nagyon unalmasnak tűnt már. Ennek a nagy változásnak az lett a következménye, hogy azok a mesterek, akik gyönyörűen tudtak díszletet festeni, nem kaptak több munkát, és lassan kihalt ez a szakma. Most, hogy újra színesebb, festői díszletek kerülhetnének színpadra, nagyon nehéz azokat a mestereket újra kinevelnie a színházi szakmának, akik ezt jól tudják csinálni. Legújabb munkámat itt Kecskeméten a közelmúltban elhunyt Kiss Miklós festette meg, aki egyike volt a szakma kiváló képviselőinek.
– Van-e különbség a hazai és a külföldi díszlettervezők munkái között?
– Van egy alapvető eltérés a magyarországi és a nyugati világ nagy musicalszínházainak díszlettervezői között. Amit mi készítünk el, annak egy repertoárszínházban kell szerepelnie. Vagyis a teátrumban akár már este is más előadás van, mint délután, de másnap már mindenképpen másik darab van műsoron. Egy nagy nyugati musicalhez a színházat átépítik a produkció számára. A Broadway színházaiban úgy tervezik meg a díszletet, hogy az évekig ugyanott fog állni. Nem az a céljuk, hogy minél könnyebben építhető legyen a színtér, hanem, hogy minél többet tudjon, minél több meglepetést rejtsen magában. Nekünk pedig arra is kell gondolni, hogy ha szükséges, gyorsan szét lehessen szedni a díszletet.
– Hamarosan egy kiállításon is megismerheti a kecskeméti közönség az Ön munkáit. Mit láthatunk majd ezen a különleges tárlaton?
– Március 19-én nyílik meg a kiállítás a Katona József Színházban. Ezzel a tárlattal eddigi pályámat próbálom majd bemutatni. A kezdetekről kevesebb dokumentáció maradt, és van olyan időszak is, amit még csak fekete-fehérben láthatnak. Van olyan darab, amihez többször is terveztem díszletet, ebből is mutatok majd be néhányat a kiállításon. Például az István a király díszletét elkészítettem a Királydombra, utána a Nemzeti Színházban egy egészen más díszletet láthatott a közönség. Az Isten pénze című előadás díszletét pedig négyszer terveztem meg teljesen különböző módon, hiszen a körülmények is mások voltak. Először a Madách Színház előadására, aztán Veszprémbe, majd Miskolcra, negyedszerre pedig Győr hatalmas teátrumába készítettem el az előadás színterét. Maga a színház épülete is hatással van a munkáimra, de főleg az az ötven év, amit a Madách Színházban töltöttem. Látni az ott játszó színészeket – Tolnay Klárit, Kiss Manyit, Mezey Máriát, Pécsi Sándort, Mensáros Lászlót, Gábor Miklóst, Tímár Józsefet, Uray Tivadart – maga a csoda volt.
Gál Orsolya
– Az 1956-os tevékenységem miatt eltiltottak az ország valamennyi egyetemétől és főiskolájától. Érettségi után a Madách Színház fogadott be. A kezdeti statisztálás után ügyelő, segédrendező, majd szcenikus lettem. Az évek során fogalmazódott meg bennem, hogy nem is a rendezés az, amit én a legjobban tudnék csinálni a színházban, hanem a díszlettervezés. Így kerültem erre a pályára – tudtuk meg Götz Bélától.
– Már az első díszlettervezői munkája óriási sikert aratott. Gyurkovics Tibor Isten nem szerencsejátékos című kétszereplős darabjának díszletét tervezte meg l976-ban. Mi volt ennek a színpadképnek a különlegessége?
– A darab egy valós történetből indult ki. Egy piarista paptanár kirándulni vitt diákokat a Balatonra, azonban viharba keveredtek, és egyikük belefulladt a vízbe. A darab a bírósági tárgyalást meséli el. A bíró Bálint András volt, a vádlott papot pedig Mensáros László alakította. A díszlet megépítéséhez az országban elsőként egy új anyagot, tükörfóliás áttetsző plexifelületeket használtam, ami különleges játéklehetőségeket és díszletmozgatás nélküli helyszínváltozásokat, áttűnéseket tett lehetővé. Ez ma már nem újdonság, de akkor mindenkit meghökkentett.
– Hogyan készül egy-egy díszlet?
– A célom a darab történetétől függetlenül mindig az, hogy ne egy képet, hanem játékteret hozzak létre. Mindig abból indulok ki, hogyan lehet az adott teret kihasználni. Sosem szerettem nézőként sem az olyan díszletet, ami csak egy kép volt, ami csupán háttérként szolgált, és attól teljesen függetlenül játszódott a történet. Azt szeretem, hogyha a díszlet részese a játéknak. Bármilyen műfajú a darab, akár dráma, vígjáték vagy musical, mindig ezt próbálom elérni. A díszlettervezés közös munka a rendezővel. Van olyan partner, akinek erős látomása van az előadás vizuális képéről, de sokszor szabad kezet kap a tervező. Néhány rendezőt csak a díszlet látványrésze érdekel, mások pedig szeretik, ha minél több funkciója van a színtérnek. A munka folyamán aztán sok minden változik, a labda ide-oda gurul.
– Milyen díszletet szeret leginkább építeni? Nagy monumentális, vagy kisebb, meglepetésekkel teli színtereket?
– Hálás vagyok a sorsnak, hogy sokféle díszlet megvalósítására volt lehetőségem. Terveztem már díszletet a Pinceszínházba, aminél kisebb nem nagyon van Magyarországon, de dolgoztam a Sportarénában és a Szegedi Szabadtéri Színháznak is. A Királydombon az István a király előadása egy több száz méter szélességű „színpadon” játszódott 1983-ban.
– Az eddigi megtervezett háromszáz díszletből van-e kedvence?
– Sok munkám nagyon kedves számomra. Pályám kezdetéről a nemzeti színházbeli István a király, a várszínházi Csíksomlyói Passió különösen emlékezetes számomra, vagy a Macskák a Madáchban. Legújabb munkáim közül a győri Egri csillagok előadás a kedvencem.
– Változott-e a pályája kezdete óta a díszletek divatja?
– Igen, nagyon sokat változott az évek során. Akkor inkább a képeskönyvdíszlet volt a divat. Utána hosszú ideig egy olyan konstruktivista, csak vasszerkezetre épülő, modern díszletezés volt népszerű, ami egy idő után nekem nagyon unalmasnak tűnt már. Ennek a nagy változásnak az lett a következménye, hogy azok a mesterek, akik gyönyörűen tudtak díszletet festeni, nem kaptak több munkát, és lassan kihalt ez a szakma. Most, hogy újra színesebb, festői díszletek kerülhetnének színpadra, nagyon nehéz azokat a mestereket újra kinevelnie a színházi szakmának, akik ezt jól tudják csinálni. Legújabb munkámat itt Kecskeméten a közelmúltban elhunyt Kiss Miklós festette meg, aki egyike volt a szakma kiváló képviselőinek.
– Van-e különbség a hazai és a külföldi díszlettervezők munkái között?
– Van egy alapvető eltérés a magyarországi és a nyugati világ nagy musicalszínházainak díszlettervezői között. Amit mi készítünk el, annak egy repertoárszínházban kell szerepelnie. Vagyis a teátrumban akár már este is más előadás van, mint délután, de másnap már mindenképpen másik darab van műsoron. Egy nagy nyugati musicalhez a színházat átépítik a produkció számára. A Broadway színházaiban úgy tervezik meg a díszletet, hogy az évekig ugyanott fog állni. Nem az a céljuk, hogy minél könnyebben építhető legyen a színtér, hanem, hogy minél többet tudjon, minél több meglepetést rejtsen magában. Nekünk pedig arra is kell gondolni, hogy ha szükséges, gyorsan szét lehessen szedni a díszletet.
– Hamarosan egy kiállításon is megismerheti a kecskeméti közönség az Ön munkáit. Mit láthatunk majd ezen a különleges tárlaton?
– Március 19-én nyílik meg a kiállítás a Katona József Színházban. Ezzel a tárlattal eddigi pályámat próbálom majd bemutatni. A kezdetekről kevesebb dokumentáció maradt, és van olyan időszak is, amit még csak fekete-fehérben láthatnak. Van olyan darab, amihez többször is terveztem díszletet, ebből is mutatok majd be néhányat a kiállításon. Például az István a király díszletét elkészítettem a Királydombra, utána a Nemzeti Színházban egy egészen más díszletet láthatott a közönség. Az Isten pénze című előadás díszletét pedig négyszer terveztem meg teljesen különböző módon, hiszen a körülmények is mások voltak. Először a Madách Színház előadására, aztán Veszprémbe, majd Miskolcra, negyedszerre pedig Győr hatalmas teátrumába készítettem el az előadás színterét. Maga a színház épülete is hatással van a munkáimra, de főleg az az ötven év, amit a Madách Színházban töltöttem. Látni az ott játszó színészeket – Tolnay Klárit, Kiss Manyit, Mezey Máriát, Pécsi Sándort, Mensáros Lászlót, Gábor Miklóst, Tímár Józsefet, Uray Tivadart – maga a csoda volt.
Gál Orsolya