![]() |
![]() |
![]() |
A társulat még tavaly elbúcsúztatta jubileumi évadának – és 125 éves fennállásának – legnagyobb sikert hozó előadását. A kőszínházban több mint ötven előadást megélt musicalre az ország minden pontjáról érkeztek látogatók alig nyolc hónap leforgása alatt, a nézőtéren pedig rendre – egy szemléletes színházi zsargon szerint – a csilláron is lógtak az emberek.
„Ötven előadás, közel huszonötezer néző, patinás vendégek, kígyózó sorok, harc az elsősoros jegyekért, ámulatba ejtő ováció és tapsvihar minden este, eddig még nem látott művészi megoldások és vérfrissített kivitelezés” – ezekkel a szavakkal jellemeztük az Elisabethet, s már akkor reméltük, hogy nem örökre veszünk búcsút tőle.
![]() |
![]() |
![]() |
A kőszínházi siker tehát sosem volt vitatható, és valójában a szabadtéri sem, ugyanis a darab tavaly nyáron már a Margitszigeti Színházban is bemutatkozott két alkalommal, hatalmas sikerrel. A társulat közel egy év kihagyás után nagy izgalommal és boldogsággal indította útjára a következő Elisabeth-blokkot idén nyáron, méghozzá a Szegedi Szabadtérin, ahol mindhárom napon fergeteges sikert aratott a darab, amely közel tizenkétezer embert vonzott.
Az Elisabeth decemberben visszatér, ráadásul idén – a hagyományoktől eltérően – a szilvesztert is ezzel a darabbal ünnepli a teátrum.
![]() |
![]() |
![]() |
A decemberi előadások címszerepében Bori Rékát, fiatal Sisiként pedig Kovács Gyopárt láthatja a közönség. Luigi Luchenit váltott szereposztásban játssza Szemenyei János és Serbán Attila.