A KECSKEMÉTI NEMZETI LEGFONTOSABB INTÉZKEDÉSEI a 478/2020. (XI. 3.) kormányrendelet értelmében
A színházban csak minden harmadik ülőhelyet foglalhatják el a nézők, két néző között két ülőhelynek üresen kell maradnia. Ez kivétel nélkül vonatkozik az egy háztartásban élőkre is. A közvetlenül egymás mögötti ülőhelyek ugyancsak nem foglalhatók el a 1,5 méteres védőtávolság biztosítása érdekében. Egymás melletti, mögötti székek elfoglalására nincsen lehetőség. A páholyokban is csökkentett számú ülőhely áll rendelkezésre.
Az alapján, hogy a korábban megvásárolt bérletek és jegyek hova szólnak, a nézőket két csoportra bontjuk:
- akik adott előadásra a földszint 1-6. sorába vagy a páholyokba váltották meg bérletüket, jegyüket, ők a PÉLDA BÉRLET I. csoportját alkotják.
- Akik a földszint 7-13. sorba vagy az erkélyre jeggyel, vagy bérlettel rendelkeznek, ők a PÉLDA BÉRLET II. csoport.
Az I. csoport az eredetileg kitűzött játéknapon és időpontban tekintheti meg az előadást, míg a II. csoport számára egy másik időpontot jelölünk meg.
Mivel a rendeletben szigorúan meghatározták az ültetés lehetőségeit, ezért a megváltott jegyeken, bérleteken szereplő ülőhelyeket nem tudjuk biztosítani. A nézők érkezési sorrendben foglalhatják el helyüket kizárólag a színház dolgozóinak útmutatása alapján.
Nincs lehetőségünk a helyre vagy páholyba szóló jegyek közötti különbségtételre, az ültetési rendet biztosítani a rendelet értelmében kötelességünk.
A helyek elfoglalása úgy történik, hogy először a nézőteret, majd a páholyokat, végül az erkélyt töltjük fel a nézők érkezésének sorrendjében, tehát nem a jegyen szereplő hely függvényében. Így sajnos nem biztosítható, hogy a páholyjegyet a páholyban tudják felhasználni.
Az érkezéses helyfoglalás a gyakorlatban azt jelenti, hogy a leghamarabb érkező nézők a nézőtér első sorában foglalhatnak helyet, majd kollégáink ültetik az további érkezőket.
Miután a nézőtéren a rendelkezésre álló helyek feltöltésre kerültek, nyitjuk meg a páholyokban való helyfoglalásra, függetlenül attól, hogy a jegy hová szól. A páholyokban meghatározott számú, kevesebb szék áll rendelkezésre, ezért előfordulhat, hogy az együtt érkezők egymás melletti páholyokba kell, hogy üljenek. A páholyok feltöltését követően nyitjuk meg a lehetőséget az erkély feltöltésére, szintén attól függetlenül, hogy hová szól a megvásárolt jegy/bérlet.
Köszönjük megértésüket! Azok a nézőink, akiknek ez az ülésrend semmiképpen nem felel meg, elhalaszthatják a veszélyhelyzet utánra a bérleteik beváltását. Jegyek visszaváltására van lehetőség.
Amennyiben bármilyen kérdésük van a fentiekkel kapcsolatban, kérjük, forduljanak hozzánk bizalommal! A teátrum értékesítési munkatársai mindent megtesznek a Közönség folyamatos tájékoztatása érdekében.
Elérhetőségek:
Telefon: 06 76 501-177; 16 76 501-176
e-mail cím: szervezes@kecskemetikatona.hu
facebook/kecskemetinemzeti