Zenei sokszínűség a torokénektől a legnagyobb barokk klasszikusig
Rozs Tamás négy zenés előadásban csellózik és/vagy énekel az idei színházi évadban. Köztük a kecskeméti Liliomfiban, melynek zenéjét is jegyzi. Négyfős alkalmi zenekara végig a színen van, és megannyi fülbemászó, táncba hívó vagy éppen lírai dallal narrálja a poéndús és mozgalmas előadást.
─ A Liliomfi zenei szövetében számos műfaj megjelenik: népzene, verbunk, csárdás, operett, még torokének is. Zeneszerzőként mi volt az alapkoncepciód?
─ Hogy szolgáljam a művet, illetve, hogy az előadásban megszólaló zenék megfeleljenek a rendezővel, Kocsis Pállal, közösen kialakított elképzeléseinknek. Végeredményként három zenei réteg találkozik egymással az előadásban: a dzsesszes népi barokk (Bach-idézetek), Arany János dallamai és a saját Petőfi vers-megzenésítéseim. Bach számomra mindenek fölött áll, szoktam is mondani a tanítványaimnak, hogy az ő zenéje nélkül egyetlen nap sem telhet el. Kevesen tudják, hogy Arany János maga is írt dalokat, illetve gyűjtött népdalokat. Ezekből is használtam illetve saját zenét is írtam a Petőfi- versekre. Korábban, az Örkény Színházban volt szerencsém négy évig csellózni és énekelni a Mohácsi-testvérek rendezte Liliomfiban, ahol más volt a zeneszerző. Tudtam tiszta lappal kezdeni, s egy egészen más zenei irányba indulni.
─ A táncos-énekes jelenetekben a színészek részesei a zenének, tapssal, dobogással adják a ritmust. Ez élmény a nézőnek, de bizonyára nem egyszerű precízen kivitelezni.
─ Rengeteg gyakorlás kell hozzá. Szegvári Juli (az előadásban Róza) készítette a koreográfiát, aki tanítványom volt a Kaposvári Egyetemen, ahol Kocsis Pál volt az osztályfőnöke. Julinak óriási szerepe van abban, hogy a táncok látványosak, szervesen kapcsolódnak a zenével, illetve, hogy a színészek is bírják hanggal, szuflával, a kezdéstől az előadás végéig.
─ Négyfős zenekar kíséri a kecskeméti előadást. Hogyan verbuválódott az alkalmi színházi formáció?
─ Ahová meghívást kapok rendezőktől színházi zenélésre, rendszerint ott kutatok helyi zenészek után. Kecskeméten Hegedűs Zoltán, a Hegedűs együttes alapítója, profi prímása volt segítségemre, hiszen minden kiváló hangszerest ismer Kecskeméten. Hega lett a hegedűsünk, Molnár Pál a fúvósunk, Borits Péter pedig az ütősünk. Jómagam csellózok és énekelek. Mindenképpen újszerű hangzásra törekedtem. Többféle szaxofonon is játszik a kolléga, végül a baritonnál maradtunk, valamint a tárogatónál. A zenéimben szeretem megbolondítani a dolgokat, így aztán szaxofonon szól a verbunkos dallam, a Bach-zene pedig tárogatón pl. Nagy szerelmem, a mongol, v. torokének (khöömei) is megjelenik az előadásban. Az egyedi hangképzés mellett fő különlegessége, hogy kétszólamú hangzású: az énekes torkából egyszerre hangzik az alapszólam, s megszólalnak a felhangok is. A torokéneklést éveken át tanultam önállóan majd work-shopokon, keleti mesterektől, külföldön és idehaza. Idéntől pedig doktorandusz hallgató vagyok a Marosvásárhelyi Egyetemen, a prózai színház zenei gyakorlata lesz a témám, azon belül pedig a torokénekkel foglalkozom.
─ Minek készültél gyerekkorodban?
─ Tengerésznek.
─ Ehhez képest csellózol, zenét írsz, tovább énekelsz, tanítasz, újabban tanulsz. Kihagytam valamit?
─ Nagyjából ezeket csinálom. Szeretek sok mindennel foglakozni. Frissen tart, hogy fiatal színészhallgatókkal dolgozhatok az egyetemen. Él még a jó öreg Szélkiáltó zenekar, közeleg a 45. születésnapi koncertünk- én 1982 óta játszom velük. És persze ott vannak a színházi zenélések. A Radnóti Színházban játszom a 10 című darabban, s ugyanott fut a Petri György-estünk Pál Andrással Kezdhetek folytatódni címmel. Andris mondja a verseket, magam írtam és játszom az előadás zenéjét, amit Walcz Péter rendezett. A Szkénében A halottember című Háy-darab zenéjét jegyzem-játszom és itt a Liliomfit Kecskeméten.
─ Amikor saját szerzeményeidet játszod a színpadon, van benned késztetés, hogy valamin változtass, és a sokadik előadás után is átírj, áthangszerelj valamit a kész, és már jól bejáratott zenéken?
─ Néha igen, de nem tehetem. Amit a zenekarral, a színészekkel begyakoroltunk, azon kár lenne változtatni. Arra van lehetőség, hogy később, valamely önálló zenei munkámban, újra elővegyem, és kedvem szerint továbbgondoljam valamelyik saját zenémet, s koncerten játsszam azt.
Popovics Zsuzsanna
─ Hogy szolgáljam a művet, illetve, hogy az előadásban megszólaló zenék megfeleljenek a rendezővel, Kocsis Pállal, közösen kialakított elképzeléseinknek. Végeredményként három zenei réteg találkozik egymással az előadásban: a dzsesszes népi barokk (Bach-idézetek), Arany János dallamai és a saját Petőfi vers-megzenésítéseim. Bach számomra mindenek fölött áll, szoktam is mondani a tanítványaimnak, hogy az ő zenéje nélkül egyetlen nap sem telhet el. Kevesen tudják, hogy Arany János maga is írt dalokat, illetve gyűjtött népdalokat. Ezekből is használtam illetve saját zenét is írtam a Petőfi- versekre. Korábban, az Örkény Színházban volt szerencsém négy évig csellózni és énekelni a Mohácsi-testvérek rendezte Liliomfiban, ahol más volt a zeneszerző. Tudtam tiszta lappal kezdeni, s egy egészen más zenei irányba indulni.
─ A táncos-énekes jelenetekben a színészek részesei a zenének, tapssal, dobogással adják a ritmust. Ez élmény a nézőnek, de bizonyára nem egyszerű precízen kivitelezni.
─ Rengeteg gyakorlás kell hozzá. Szegvári Juli (az előadásban Róza) készítette a koreográfiát, aki tanítványom volt a Kaposvári Egyetemen, ahol Kocsis Pál volt az osztályfőnöke. Julinak óriási szerepe van abban, hogy a táncok látványosak, szervesen kapcsolódnak a zenével, illetve, hogy a színészek is bírják hanggal, szuflával, a kezdéstől az előadás végéig.
─ Négyfős zenekar kíséri a kecskeméti előadást. Hogyan verbuválódott az alkalmi színházi formáció?
─ Ahová meghívást kapok rendezőktől színházi zenélésre, rendszerint ott kutatok helyi zenészek után. Kecskeméten Hegedűs Zoltán, a Hegedűs együttes alapítója, profi prímása volt segítségemre, hiszen minden kiváló hangszerest ismer Kecskeméten. Hega lett a hegedűsünk, Molnár Pál a fúvósunk, Borits Péter pedig az ütősünk. Jómagam csellózok és énekelek. Mindenképpen újszerű hangzásra törekedtem. Többféle szaxofonon is játszik a kolléga, végül a baritonnál maradtunk, valamint a tárogatónál. A zenéimben szeretem megbolondítani a dolgokat, így aztán szaxofonon szól a verbunkos dallam, a Bach-zene pedig tárogatón pl. Nagy szerelmem, a mongol, v. torokének (khöömei) is megjelenik az előadásban. Az egyedi hangképzés mellett fő különlegessége, hogy kétszólamú hangzású: az énekes torkából egyszerre hangzik az alapszólam, s megszólalnak a felhangok is. A torokéneklést éveken át tanultam önállóan majd work-shopokon, keleti mesterektől, külföldön és idehaza. Idéntől pedig doktorandusz hallgató vagyok a Marosvásárhelyi Egyetemen, a prózai színház zenei gyakorlata lesz a témám, azon belül pedig a torokénekkel foglalkozom.
─ Minek készültél gyerekkorodban?
─ Tengerésznek.
─ Ehhez képest csellózol, zenét írsz, tovább énekelsz, tanítasz, újabban tanulsz. Kihagytam valamit?
─ Nagyjából ezeket csinálom. Szeretek sok mindennel foglakozni. Frissen tart, hogy fiatal színészhallgatókkal dolgozhatok az egyetemen. Él még a jó öreg Szélkiáltó zenekar, közeleg a 45. születésnapi koncertünk- én 1982 óta játszom velük. És persze ott vannak a színházi zenélések. A Radnóti Színházban játszom a 10 című darabban, s ugyanott fut a Petri György-estünk Pál Andrással Kezdhetek folytatódni címmel. Andris mondja a verseket, magam írtam és játszom az előadás zenéjét, amit Walcz Péter rendezett. A Szkénében A halottember című Háy-darab zenéjét jegyzem-játszom és itt a Liliomfit Kecskeméten.
─ Amikor saját szerzeményeidet játszod a színpadon, van benned késztetés, hogy valamin változtass, és a sokadik előadás után is átírj, áthangszerelj valamit a kész, és már jól bejáratott zenéken?
─ Néha igen, de nem tehetem. Amit a zenekarral, a színészekkel begyakoroltunk, azon kár lenne változtatni. Arra van lehetőség, hogy később, valamely önálló zenei munkámban, újra elővegyem, és kedvem szerint továbbgondoljam valamelyik saját zenémet, s koncerten játsszam azt.
Popovics Zsuzsanna