- Mi vitt a tánc felé?
- Nagyon mozgékony kislány voltam, és anyukám igyekezett lekötni a felesleges energiámat. Tornára, balettre jártam, de komolyabban csak akkor kezdtem a tánccal foglalkozni, amikor a családom Izraelbe költözött. Nyolc évig éltünk ott, majd amikor visszaköltöztünk Magyarországra, felvételiztem a Balettintézetbe, ahova fel is vettek. Klasszikus balett szakon tanultam hat éven át, majd modern szakirányon végeztem 2010-ben. Friss diplomásként a Miskolci Nemzeti Színházhoz szerződtem, majd eltöltöttem egy évet a Budapest Táncszínháznál. Amikor Barta Dóra próbatáncot hirdetett Kecskemétre, jelentkeztem.
- Külföldi lehetőségek fel sem merültek?
- Sokan biztatnak, hogy érdemes lenne megpróbálni, de egyelőre nem vágyom rá. Nagyon erősen kötődöm a családomhoz. A következő néhány évet még mindenképpen itt képzelem el.
- Milyen benyomások értek az elmúlt majd’ két év alatt Kecskeméten?
- Nagyon jól érzem magam. Korábban nem dolgoztam együtt Barta Dórával, de ismertem és nagyra becsültem a munkáit. Tudtam, hogy minden tekintetben profi. Nagyon szeretem, hogy nem egyszerűsíti le a táncot a technikai tudásra. Maximálisan elvárja a technikát, de ezzel még koránt sincs vége. Dórát érdeklik a belső mozgatórugók, a lelki háttér, egy-egy karakter összetettsége, gazdagsága.
- Carmen is ilyen összetett karakter?
- Mindenképpen! Szabadelvű, magabiztos nő, ugyanakkor neki is megvannak a gyenge pontjai. Izzó nőiesség árad belőle, mégis őszinte és természetes. A kecskeméti előadás egyik különlegessége éppen az, hogy a különböző helyzeteken keresztül megmutatja Carmen személyiségének sokszínűségét.
- Annak idején milyen érzésekkel fogadtad, hogy a címszerepet táncolhatod?
- Nagyon örültem, és legalább ennyire izgultam. Dóra maximalista, ami egyrészt megnyugtatott, mert tudtam, hogy ki fogja hozni belőlem a legjobbat. Ugyanakkor egy kicsit aggódtam amiatt, hogy vajon meg tudok-e felelni az elvárásoknak. Voltak hullámvölgyek, de kellő koncentrációval mindig sikerült továbblépni.