Rám találtak a csajos szerepek – Decsi Edittel beszélgettünk
Új szerepkörökben mutatkozott be az idei évadban Decsi Edit. Könnyűvérű, vagány figurái nagy sikert arattak a Párcserében és a Balfékben, ahogy a Színházi vándorok karakán Moór Annája is. Egészen más oldalát mutatja meg a Csongor és Tündében, ahol Szemenyei Jánossal együtt alakítja Mirígyet, ezt a se nem nő, se nem férfi furcsa lényt.
Hogy érzed: áttörést hozott az idei évad?
Bizonyos szempontból talán igen. Rám találtak a női, vagy inkább úgy mondom, hogy a csajos szerepek. Nagyon karakteres figurákat alakítok, ráadásul nagyon jó darabokban. A Párcserének a műfaja és a nyelvezete is könnyed, vicces - élmény játszani. A Balféket is nagyon szeretem, a darab rendezője, Mohácsi János, osztályfőnököm volt Kaposváron, öröm volt újra együtt dolgozni vele. A Színházi vándorokban egy olyan színésznőt alakítok, aki mindig fiúszerepeket kap, és már nagyon vágyik rá, hogy nőket alakíthasson – azt hiszem, nem véletlenül kaptam éppen én ezt a szerepet... És most itt van Mirígy, akit Szemenyei Jánossal együtt alakítani hihetetlenül izgalmas játék.
Milyen volt számodra az egyetem? Szerettél Mohácsi János osztályába járni?
Nagyon! A mai napig összetart az osztályunk. Kaposvár egyébként is fontos kapocs: Porogi Ádám az osztálytársam volt, Téby Zita fölöttünk, Dobó Enikő alattunk járt, még a felvételijén is ott voltam, Kocsis Pált és Csapó Virágot is ismertem Kaposvárról, Pali tanított is bennünket. Nagyon intenzív időszak volt. A közös gondolkodásra és munkára épült minden. A negyedéves vizsgaelőadásunk Shakespeare Vízkeresztje volt: beletettünk mindent, amit az egyetemi évek jelentettek számunkra. A címe végül az lett, hogy Vízkereszt, avagy elmentek ti a jó kurva anyátokba... Az egész nem hagyományos színházi körülmények között született. Nem színpadon próbáltunk, hanem a egyetem Kaposvár melletti kis házában: a hajótörést megcsináltuk a kis tavon, a grófnő a házban lakott, a herceg a ház mellett, a nézők meg vándoroltak egyik helyszínről a másikra, vagy a zene vezette őket, vagy egy-egy szereplő. Ötórás előadás volt, közben ránk sötétedett, és fáklyákkal világítottunk…Fantasztikus élmény volt, hogy a természet adottságait használhattuk ki.
Nehéz volt ilyen egyetemi évek után beleszokni a kőszínházi életbe?
A kőszínházban ugyanennyire lehet élvezetes, játékos, nyitott egy próbafolyamat. A közös munka, gondolkodás, hozzáállás a fontos.
Mikor döntötted el, hogy színész leszel?
Negyedikes általános iskolás voltam, amikor a kezembe akadt egy szórólap arról, hogy Székesfehérváron, ahol éltem, a színház gyerekszereplőket keres egy musicalhez. Jelentkeztem, és bekerültem. A következő években minden évben volt gyerekszereplős darab, én mindig jelentkeztem, és többnyire be is kerültem. Amikor „kiöregedtem”, statisztaként folytattam, úgyhogy a gimi alatt is sok előadásban játszottam. Mire eljött az érettségi, egyértelmű volt, hogy Pestre és Kaposvárra felvételizek.
Sikerült?
Harmadszorra. Nagyon akartam, de nem tudom, hogy negyedszerre is elmentem volna-e.
Hogy kerültél Kecskemétre? Jól tudjuk, hogy a SZÍNTÁR-on figyelt fel rád Cseke Péter és Réczei Tamás?
Igen, kétszer is részt vett az osztályunk a SZÍNTÁR-on, és negyedévben kiderült, hogy szívesen fogadnak Kecskeméten az ötödéves gyakorlatra. Örömmel jöttem!
Idén hatodszor rendezik meg a SZÍNTÁR-t. Megnézed a fiatalokat?
Igen, amennyire az időm engedi. Most lesz az első év, amikor olyan osztályok jönnek, akiket már nem ismerek…
