A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház énekkari művésze hétről hétre negyedik, ötödik és hatodik osztályos tanulóknak tart izgalmas, interaktív órát.

Mindig is szívügyed volt közelebb hozni az emberekhez az operákat. A felnőtt korosztályt az elmúlt években sikerült bevonzani a színházba olyan nagy sikerű előadásokkal, mint A csengő, a Bánk bán és a Gianni Schicchi. Egy következő mérföldkő letétele céljából igyekeztél ezúttal a gyerekek érdeklődését megragadni?
Két évvel ezelőtt a szülővárosomban, Szentesen kezdődött el ez a történet – akkor a Köszönjük, Magyarország! program keretein belül volt lehetőségem iskolásoknak operabeavató előadásokat tartani. Amikor Cseke Péter igazgató úrral arról beszélgettünk, mennyire szeretjük az opera műfaját, rögtön felmerült bennünk, hogy hiánypótló és valamelyest szükségszerű lenne a gyerekekkel is megismertetni és megkedveltetni. Így indult útjára ez a programsorozat. A cél a kezdetektől fogva az volt, hogy nem csupán a gyerekeket, hanem általuk a szülőket, felnőtteket is meggyőzzük arról, hogy érdemes megismerkedni a műfajjal. Szeretnénk egy operakedvelő generációt kinevelni, mert azt látjuk, hogy az általános iskolai tananyagban vajmi kevés szó esik erről a műfajról.

Mi volt az elképzelés arról, hogyan fogjátok megszólítani a gyerekeket?
Az interaktív órákon játékos módon találkozhatnak és ismerkedhetnek a műfajjal, ezért biztosak voltunk benne, hogy ezen az úton szeretnénk elindulni. Ha bevonom őket az órába, kérdéseket tesznek fel és gyakorlatokat csinálunk, lehetőségük nyílik rá, hogy testközelből láthassák és ismerjék meg az opera műfaját. 

Az oktatási intézmények és a pedagógusok mennyire voltak nyitottak erre az unikális lehetőségre?
Nagyon nagy szeretettel fogadtak mindenhol, örömmel vették, hogy teremtünk ilyesmire lehetőséget. És ami a legkellemesebb meglepetés: a gyerekek is rendkívül pozitívan álltak ehhez a történethez, szívesen belevonódtak az órába, jelentkeztek, kipróbálták a feladatokat, nyíltak és befogadóak voltak.

Kizárólag az általános iskolások voltak a célzott korosztály?
Azt gondolom, hogy a náluk kisebbek még nem tudtak volna hatékonyan részt venni a feladatokban, illetve koncentrálni háromnegyed órán át. A Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola másodikos és harmadikos osztálya volt a két kivétel, de ott a tanárnők külön kérésére tartottam órát. Ők elég érettnek látták a kicsiket ahhoz, hogy érdeklődjenek a téma iránt és befogadják az elhangzottakat.

Jellemzően találkoztak már a műfajjal a gyerekek, vagy ez volt számukra az első ilyen alkalom?
Ez változó. Aki hangszeren tanul zeneiskolában, természetesen nem először hallott az operáról. A másik véglet, akik egyáltalán nem találkoztak még a műfajjal. Talán azt mondhatom, utóbbi a gyakoribb. Néhányan keverik az operát a musicallel, vagy bármilyen más zenés műfajjal. Többen nem igazán voltak azzal tisztában, hogy miben különbözik egyik a másiktól, így nekik elmagyaráztam, hogy bár a musical is egy zenés műfaj, csak teljesen más aspektusból. 

Az interaktív, gyakorlati feladatok mellett teret kapott egy kis elmélet is. Ehhez nyitottan álltak a gyerekek?
Abszolút! Érdekesnek találták, hogy beszélgettünk a hangszalagokról, a hangfajokról, meg kellett tippelniük, hány izompár szükséges a hangszalag zárásához, vagy éppen hogy milyen hosszú. Légzőgyakorlatok segítségével kipróbáltuk, mennyire nagy a tüdőkapacitásuk, beénekeltek velem zongorával, ezáltal érezték, hogyan mozognak a hangszalagok, és hogy mekkora levegőt kell venniük. Nekünk énekeseknek ezek nagyon fontos anatómiai kérdések, számukra ezt minél érdekesebben és változatosabban tálaltam.

Kértél, kaptál visszajelzést az órák végén?
Mindig megkérdeztem őket arról, hogyan élték meg az együtt töltött háromnegyed órát. Kíváncsi voltam, mennyien kaptak kedvet ahhoz, hogy eljöjjenek hozzánk megnézni egy operaelőadást. Átlagosan húsz gyerekből tizenkilenc feltette a kezét. Szerintem ez elég jó arány! 

Mi volt a záróakkord?
Az órák végén minden osztálynak elénekeltem Lauretta áriáját a Gianni Schicchiből, majd elmondtam, hogyan lehet elindulni az énekesi pályán. Néhányan megjegyezték, milyen hangos műfaj ez, mások felfedezték, hogy remegett a mellkasuk, miközben énekeltem. Volt, aki megjegyezte: olyan gyönyörű volt az ária, hogy el is pityeredett. Szeretetteljes ez a dolog, hiszen ők annyira őszinték és tiszták, hogy elmondják, mi tetszett és mi nem, és ezáltal ez számomra is egy tanulási folyamat és nagy öröm. 

Most, hogy a végéhez közelít ez a programsorozat, hogy látod, sikerült elérni a kitűzött célt?
Ebben a felgyorsult világban nem igazán jut idő arra, hogy a gyerekek találkozzanak az operával, vagy egyáltalán a komolyzenével és a színházzal. Számomra büszkeség és boldogság, ha akár csak egy gyermek lesz, aki az általam tartott óra miatt győzi meg a szüleit arról, hogy szeretne operaelőadást nézni. Sokat jelent, hogy még a pedagógusok, az énektanárok is megjegyezték, számukra is érdekes és páratlan lehetőség volt egy operaénekest testközelből hallani. Ez mind-mind azt támasztja alá: még több is teljesült, mint az eredetileg kitűzött cél.

Mit jelentett számodra ez a néhány hét?
A minap olvastam egy idézetet, ami tökéletesen megfogalmazza, amit érzek: “a gyermekek környezetében gyógyul meg a lélek”. Azt tapasztaltam, hogy amikor ilyen őszinte kisemberek között vagyok, az engem mérhetetlenül boldoggá tesz. Örülök, hogy adhattam nekik valamit az opera műfajából, számomra valóban szívügy az, hogy az operát a felnövekvő generációval megismertessem. Nehéz fenntartani háromnegyed órán keresztül a figyelmüket, de minden pillanata megérte.