„Földényi F. László volt az egyik professzorunk a Színművészeti Egyetemen” – eleveníti fel Bori Réka. „Volt vele egy félévünk, ami csak Kleistről szólt. Elemeztünk, és jeleneteket kellett színpadra vinnünk színészmesterség órán. A Heilbronni Katica különösen mély nyomot hagyott bennem. Méghozzá a hosszú szerelmi kettős, amelyben Katica a jelenet nagy részében alszik. Műhelymunkaként kaptuk ezt a feladatot, és közben rájöttünk, hogy borzasztóan nehéz. A bosszúban is van egy hosszú szerelmi kettős, amit Orth Péterrel játszunk. Persze teljesen mások a szereplők, más a motiváció, de valahogy mégis eszembe jutott róla ez az egyetemi feladat. Jellemző Kleistre, hogy nem ad könnyű támpontokat, de mégis gyönyörűen rajzolja meg a karaktereket és hatalmas szabadságot ad. Rettenetesen nehéz őket megfogni, de éppen ez az izgalmas bennük.”

A Schroffenstein család Bori Réka szerint egy nagyon jó darab, összetett figurákkal. Hogy milyenek a karakterek, arra nem egy kész receptet ad Kleist, hanem a többi szereplő reakciói, szóhasználata segítségével lehet rátalálni az útra, ami a megfejtéshez vezet. „Nagyon szépen rajzolja meg ezeket az összetett figurákat. Hálás dolog megformálni ezeket a karaktereket, de közben egy iszonyatosan nagy feladat is. A rendező Kovács D. Dániel határozottan és mégis nagyon szabadon fogta a kezünket. Irányított és támpontot adott, viszont bármi, ami az eszünkbe jutott, azt is meghallgatta. Volt, hogy azt mondta, erre a megoldásra eddig nem is gondolt, nézzük meg! Ebből születtek a legizgalmasabb pillanatok.”

Kovács D. Dániel először rendezett Kecskeméten, Réka mégis rögtön úgy érezte, egy színházi nyelvet beszélnek. „Daninak is Székely Gábor volt az egyik mestere, mint az én volt osztályfőnökömnek. Hasonló iskolából jövünk, néha úgy éreztem, még a színházi szókincsünk is ugyanaz.”

Ágnes az észszerűség szigete az abszurd tengerének közepén

Réka A bosszúban Ágnest játssza, a fiatal lányt, aki a Schroffenstein család sajátos törvényei között próbál boldogulni. A darab egy kicsit Rómeó és Júlia parafrázis, melyben az alaptétel az, hogy ha a család valamelyik oldalága örökös nélkül hal meg, akkor a másiké lesz mindent. Az előadásban a szülők – a Schroffenstein család két, egymás ellen acsarkodó ága – saját téveszméik, félelmeik, vak düheik foglyai. A fiatalok azonban józanabbak náluk. 

„Ágnes egy intelligens karakter, ő az, aki látja, mennyire abszurd az, ahogyan viselkednek körülötte a felnőttek. Ottokár és Ágnes nem akarnak részt venni ebben az őrületben. Kívülről nézik a szüleiket, és látják, mennyire abszurd módon reagálnak és milyen tévesen ítélnek meg dolgokat. A két fiatal ki akar törni ebből a rendszerből.” 

Kovács D. Dániel rendező szándékosan felerősítette az abszurd vonalat az előadásban, hiszen Kleist maga is bőven használta művében a groteszk, szélsőséges helyzeteket. Réka szerepében viszont pont abban rejlik a nehézség, hogy Ágnes nem „játszható túl”. Ez a fajta finom színészi jelenlét, éppen olyan kihívás, mint egy harsány karakter.

„Míg körülöttem a többiek sokszor abszurd szélsőségeket játszanak, Ágnes az észszerűséget, a tisztánlátást képviseli. Nekem meg kellett megtalálnom azokat a pillanatokat és helyzeteket, amikben mégis egy érdekes figurát tudok teremteni Ágnesből, hogy ne csak egy rezonőr legyen, aki sétálgat a színpadon.”

Kleist Kecskeméten – ritka és bátor döntés

Réka szerint kevés olyan vidéki színház van, ahol műsorra mernek tűzni egy Kleist-darabot, ráadásul egy új rendezővel, aki még nem dolgozott a társulattal. „Azért lehetett Kecskeméten elővenni ezt a drámát, mert olyan közönségünk van, akik kíváncsiak, nyitottak, értő és gondolkodó emberek. Hagyják magukat bevonni az előadásba, és sokszor még azt is szeretik, ha meglepjük őket. Reméljük, a nézők is felismerik majd magukat a darab abszurditásában, hiszen valljuk be, mindannyiunkkal előfordul, hogy néha kiborulunk egy apróság miatt. Persze, ez egy dráma, de közben azért nagyon vicces tud lenni, amikor rácsodálkozunk a saját viselkedésünkre, és ráébredünk arra, hogy mi is szoktunk így viselkedni.”